you are here:
home > blog

Most volt budapesten a Meleg Büszkeség Napján egy felvonulás ahol több mint 2000 ember vonult fel kb 100-150 rendőr kíséretében; de tulajdonképpen nem is erről akarok írni, hanem arról az érzésről ami elfogott akkor mikor elolvastam az index oldalán (http://index.hu/politika/belfold/mel85/), hogy hogyan fogadták a felvonulást egy páran az utcán.
Először is nem értem, hogy miért kell felháborodni azon ha valaki meleg. Nem tud az agyamba beleférni. Tulajdonképpen azt sem igazán értem, hogy a "büdös buzi" szavak-ból a buzi egyáltalán egyes emberek felfogásában miért is jelent negatív dolgot.
Néztem a kis filmet az oldalon ahogy tojással dobálnak az emberek, leköcsögbuzizzák a felvonulókat és a képükből kikelve ordítanak, hogy hazaárulók. Mi a fenéért hazaárulók vagy zsidók ?! Hogy lehet valaki ennyire hülye, hogy a hazaárulást vagy egy vallást a melegséggel társítsa össze ?!
És akkor elgondolkozok, hogy egy-egy ilyen emberben mennyi gyűlölet és intolerancia lakozik és, hogy én ezek között az emberek között élek. Ilyenkor rosszul esik és fáj, hogy a civilizáció hiánya mennyire tud ütni.
Utóirat: amúgy meg ki merem jelenteni, hogy az a buzi-ellenes -mondjuk férfi - aki leköcsögbuzizza a meleg felvonuláson levő embereket nagy valószínűséggel belemenne egy 2-nő-1-férfi felállásba. Mivel a férfiak ilyenek. Belemennek ebbe. Akkor meg mit van kikelve a képéből, hogy hülyeköcsögbuzi ?
A fasza az, hogy a hétvégén voltunk aquarenában. Stökcsöcs volt. (Még csak egy traktor hiányzott, de valahogy elviseltem. Érted ? Nem ? Nembaj.)

Szóval mondom tökcsöcs volt, csak az volt a baj, hogy elfelejtettem, hogy amiért olyankor indultunk el mikor felhős az ég, azért még később ha kisüt a nap még leéghetek. Így történt. Most meg a hasam olyan mint a rák. ez is tökcsöcs. majdnem. csak épp a lábfejem idegesít, hogy megdagadt emiatt... :S
Legalábbis a férfibüszkeségem csak így engedte megmagyarázni azt a dolgot, hogy elszakadt a combom közepén a nadrágom.
Mna. Úgyhogy ma trendi vagyok. { Izééé .. rongyos ... ? }
Találtam egy kurvajójátékot: spot the difference.com.
És rájöttem, hogy hogyan lehet maximálisan kihasználni a fokgrémtartalékodat, úgyhogy ezt ma este le is fogom dokumentálni és holnap publikálom.

Az a helyzet, hogy megtudtam, hogy nem jól etettem a teknőceim. Szárított marhaszivet adtam nekik elég sok ideig és megtudtam, hogy ebben sok a foszfor ami nagyon árt a teknősöknek. Ha van teknősöd ne adjál neki marhaszivet !
Persze nem csak emiatt lett hártya az egyik teknősöm szemére hanem azért is mert geci vagyok és nem tartottam melegen a vizet nekik és hát .. egy kis ideig az etetés is megszűnt. ... Hát igen, felelőlten disznó vagyok ...
Mindenesetre mindez kb 1 és fél hete történt és mostmár teljesen meggyógyult a teknőc és vettem nekik tökcsöcs vízszűrőt, meg fasza kaját nekik :) ...
Azt is felfedeztem, hogy szeretik a barackot, az uborkát és még a parasztkolbászt is megeszik :) ... haha :)
Szerencsére mostmár én vagyok beteg ... :) mán megint; kurvaélet :). nátha.
Mostanában kicsit el voltam foglalva ennek az írásával : www.hostingabc.hu/doc.
Kurvajóóóó :)) ! Kell nekem egy ilyen: http://www.microsoft.com/surface/
Az idegesít, hogy a kedvenc keresőmben :) az "ingyen tárhely" szavakra nem vagyok az első csak az "ingyen hosting"-ra... grrr ...
Nyűgös vagyok és hisztis. És nincs kedvem írni sem semmit.
Elindult a budapesti meleg site. Itt lehet megtekinteni: http://www.budapestpride.hu/
Kicsit meredek a cím. De elmondom, hogy miért választottam ezt.
Minap láttam egy szörnyű esetet a hírekben. Volt egy 17 éves lány, még suliba járt és elég vékonyka volt; ezért a kollegái nem is vették észre, hogy terhes volt. Mindenesetre a lány miután 9 hónapot titokban tartotta a terhességét, az iskola wc-jében egyedül szülte meg a gyerekét és ott helyben végzett is a gyere életével majd becsomagolta zacskókba és otthagyta. huhh... brrr...
Eléggé felkavart az eset és azon gondolkoztam, hogy miért nem csinált abortuszt a lány ha már úgysem akarta a gyereket, mikoris felvilágosítottak, hogy vannak olyan helyek ahol egyszerűen annyira tájékozatlanok az emberek, hogy nem is tudják, hogy hogyan lehet védekezni a terhesség ellen, és azt sem tudják, ha már nem védekeztek, hogy mit lehet csinálni utána.
És akkor valahogy próbáltam magamban megbocsájtani ennek a lánynak. Hogy tulajdonképpen nem tudott mást csinálni. Próbáltam összekötni az emberi butaságot bizonyos bűntények megbocsájtásával... Próbáltam felépíteni egy olyan törvényt, vagy hozzáállást ami megbocsájtaná a butáknak a gyilkosságot...
Régebben az elvetélés is tiltott dolog volt, sőt még régebben a házasság előtti szex is tiltott volt. De a világ fejlődik, es mostmár dughatunk, és ha nem védekeztünk akkor majd elmegyünk az orvoshoz és minden el van intézve; legfeljebb beszarunk egy kicsit, vagy rosszabb: nem lesz többet gyerekünk. De már meg lehet oldani. Mindenesetre még mindig vannak olyan országok ahol az abortusz illegális. Nálunk már nem az, de mint megtudtam van már olyan törvény, hogy ha a nő a szülés utáni első pár órában öli meg a gyerekét akkor enyhébb a bírósági ítélet mert az anya olyankor beszámíthatatlan ...
Kérdésem az, hogy vajon lesz valaha olyan világ, hogy azoknak az embereknek megbocsájtja mondjuk az első nap a saját gyereke meggyilkolását akik valamilyen szubjektív okot fel tudnak hozni a gyerekük halálára ?
A másik kérdésem az, hogy ki dönti el és mi alapján, hogy hány hónap után legális még az abortusz ? Mikor hívjuk abortusznak, és hányadik nap után hívjuk már gyikosságnak ?!
Pénteken elvittem a szerverem a Szervernet Kft-től mert kiderült, hogy pocsék a nemzetközi sávszélessége. De szerencére az új szerverhosting-nál - Deninet - már elfogadhatóan működik; bár ... ez az egész IP cserével járt :( amit elég szarul viselt a rendszergazda ... { én .. :) }
Na b@@@meg. Génmódósított kis állatkák amiket elektrónikus úton lehet hibernálni és kell etetni mert ha nem meghallnak. És mindez IGAZI élőlénnyel ... Becsomagolva ... Fúúúújjjj ! Ez kimondottan immorális és undorító.
 (katt a képre...)
Nem tudom eldönteni, hogy ez most csak valami poén site, vagy marketing fogás és van kisbetűs részlet, viszont nagyon úgy néz ki az oldalról, hogy ez tényleg az aminek látszik :( ...
Nem igazán értek a politikához és lehet tévedek is.
De a kurva anyját Markó Bélának, az egész RMDSZ-nek és az összes ökörnek aki az álltalam megválasztott államfőt menesztelni akarja !
Különben is az RMDSZ egy fos aki mindig oda fordul, ahol több segget lehet nyalni és a tököm kivan már az egésszel.
Még ha nem is élek már otthon.
|
|
|
Sofisto, egypt, egipt, egyiptom, moszi, Molnar Szilveszter, Moszi, pagina personala,
weboldal, aswan, cairo, piramide, pyramid, piramis, piramisok, auto, masina, opel
corsa, sfantu gheorghe, sepsiszentgyorgy, st george, saint george, timisoara, romania,
ungaria, Kefren, temesvar, magyarorszag, hungary, Chefren, Cheops, Keops, SMS, HURGHADA,
Kartago Tours, photo, digital,
|